Még a legnagyobb odafigyelés mellett is előfordulhat, hogy túl borsos lesz az étel. Rossz adatot olvasol ki a recept hozzávalói közül, vagy keveselled azt, amit a recept ír és kétszer annyit teszel bele, illetve az is lehet, hogy fűszerezés közben leesik a borsszóró teteje.
Hadd kezdjem egy személyes történettel:
Középiskolás koromban kedvenc tréfánk volt a menzán, hogy a só szóró, paprika szóró, vagy a bors szóró tetejét meglazítottuk. A gyanútlan társaink mikor használni kezdték valamelyiket, a fűszer tartó teteje leesett és a tartalma teljes egészében az ételbe ömlött! Kell-e mondanom, hogy sokszor beleestem a saját csapdámba?
Az alábbi tippek azonban nem ezekre a csínyekre vonatkoznak. Az általunk feljavítani kívánt, elborsozott ételek főzés közben lettek túl fűszerezve.
Vendégségben kapsz túl borsos ételt? Nyilván nem javíthatod fel, ezért a cikk végén azt is elmondom, hogyan enyhítheted a kellemetlen erős, csípős érzést.
A túl borsos étel megmentésének fortélyai
Az első ötletem, hogy a borstól égetően erős étel hozzávalóit arányosan növeld meg. Ha tudod, hogy nagyjából hányszorosa az előírtnak az általad használt bors, akkor a többi hozzávalót is ennyivel szorozd meg és így készítsd el az ételt.
Ez a megoldás általában a főzési folyamat kezdetén lehet hatásos, a folyamat előrehaladtával azonban más megoldás után kell nézned.
Egy tuti tipp bármilyen ételt is készítesz: mindig kóstolj!
De térjünk vissza az elborsozott ételekhez, azon belül a levesekhez. Ha a levesbe került több bors a kelleténél, akkor egyszerűen hígítsd fel a levest vízzel! Vagy simán öntesz bele vizet, vagy kiszedsz az elborsozott levesből egy adagot (nem a sűrűjéből!) és amennyit kiszedtél, annyi vizet öntesz bele vissza.
Arra figyelj, hogy ne hígítsd túl a levest - víz ízű ételt nem szívesen fogyaszt senki.
A tejföllel vagy tejszínnel készült ételek elborsozása okozta erős íz kompenzálására kiváló megoldás a tejföl (tejszín) adag megnövelése. Ezek a tejtermékek semlegesítik az erős ízt.
Ha olyan ételbe tettél túl sok borsot, ami a recept szerint nem tartalmaz tejterméket, akkor gondold át, hogy mi lenne, ha mégis tennél bele? Egy kis kreativitással megmentheted a túlfűszerezett ételedet!
A következő ötletem a savazás! No nem kell megijedni, konyhai savakra gondoltam, olyanokra, mint amilyen az ecet, a citromlé, vagy a lime leve. Ha ezek nem veszik el a bántóan erős ízt, akkor jöhet a végső megoldás: próbáld ki az édes ízzel semlegesíteni a borsot!
Adj az ételhez egy kevés cukrot, vagy mézet és kóstold meg. Kevés cukor - kóstolás - cukor - kóstol... Így nem fogod túl cukrozni az ételt.
Ha éget a túl borsos étel, így enyhítheted a kellemetlen érzést
Az elborsozott étel elfogyasztása után előfordulhat, hogy csípős, maró érzés marad a szádban. Hasonló, mint amikor csípős-, vagy chili paprikát eszel.
Az erős égető érzést enyhítheti valamilyen tejtermék fogyasztása. Egy pohár tej, joghurt vagy kefir csodákra képes. Esetleg kapj be pár falat sajtot, abból is a krémesebb fajtát. És várd az enyhülést.
Próbálkozhatsz szénsavmentes üdítővel is, kókusztejjel, paradicsomlével. Van akinél ez bevált.
A vízzel ne kísérletezz, felesleges. Nem használ.
Ha tetszett és ezt elmondanád a barátaidnak is, kérlek oszd meg a cikket a Facebookon!
Köszönöm.